Na mármost ez a 3-ik blog amit elkezdek…egyikben se vállaltam a nevem. Hát most itt kérem szépen fogom. Nem szégyen az életem, csak kicsit kaotikus 😀 Barátaim közül többen mondták ideje lenne írnom mi is van velem. Nem azért, mert hiper szuper jól írok. Nem, csak egyszerűen annyi minden hülyeség rossz dolog megtalál, hogy már érdemes lenne leírom.
Nos alapjáraton is egy bőbeszédű, nagyszájú lány vagyok. Jó vannak helyzetek, amikor nem. Sokan emiatt a nagyszájúságom miatt, nagyképűnek tartanak, és épp ezért nem szeretnek, sokan emiatt bírnak. Hát ez van, nem kell, hogy mindenki szeressen. Csak hagyjon engem békén. Tisztában vagyok a hibáimmal, erényeimmel, de akkor is na. 😀 A legtöbbször igyekszem az élet pozitív oldalát nézni, de sokszor annyi rossz ér, hogy nem egyszerű megtalálni.
Előző blogokból idézetek:
“rossz szakasza az életemnek még tart és tartani fog egy ideig.tudni kell szüleimmel élek együtt.nővérem is a kislányával itt lakik.segítünk neki.sokat segítünk.apukám rákos,elég súlyos volt, most is az,de a kezelések segítségével egész korrektül van.haladunk valamerre talán épp a gyógyulás útján,sajnos nem tudom,de azt tudom a dokik is vele örülnek.ez jót jelenthet.remélem.rossz volt vele lenni a diagnózisok felállításakor,de ott voltam fogtam a kezét.néztem rá bátorítóan-könny visszatartva,hogy ne lássa mindjárt elbőgöm magam.elmondani anyunak se volt egyszerű,de látta baj van sírtam előtte.tesómnak, unokahuginak aki innentől gyereknek is baromi nehéz,de talán sikerült feldolgozni valamennyire.A. barátnőm hívott mi van, akkor neki sírtam, beszélni se igen tudtam 🙁 vigasztalt,aranyos volt.” (2011.07.21.)
“
Félek.Mitől? Amint említettem apu beteg.Nem kicsit. Nagyon. Sajnos.Kiderült mégsem tűntek el az agyi dolgok.A tűdőn van,de kisebb.Az agyba vissza jött kettő,sajnos.Igaz a négyből, nem is vissza jött, hanem most ki tudták mutatni,hogy ott van még mindig.Ez van.Nem tudunk mit tenni.Marad a remény és a közdelem.Az egyik legfontosabb egy daganatos életében.Nem szabad a beteg előtt elsírni magunkat.Én sem sírtam, pedig akkor ott mikor megláttam az MR-t,hogy ismét ott vannak a szemét dögök, akkor ordítottam volna, de nem mosolyogva mondtam, menjünk a dokihoz majd ő értelmezi. pedig tudtam.A góc=daganat..
Nagyon félek az orvossal megbeszéltük,hogy személyesen átbeszéljük mi van, viszont apa nem lehet ott.Ilyenkor miről szoktak beszélni? Mit szoktak mondani? Nincs értelme a kezelésnek.Remélem nem ez lesz. Tegnap vártam a dokira, de nem ért rá.Majd ma. Félek.Rettegek.Nem akarom azt hallani,hogy reménytelen.NEM!!!!Nem hiszem,hogy azt mondja, úgyis az lesz küzdünk tovább, de új módokkal.Remélem.Persze ilyenkor az ember fejében már ott az ő általa annyira szeretett ember koporsója,mert ott van és a temetés minden. Mert kikerülhetetlen.De még ne jöjjön még legyen sok ideje együtt a családnak.Szeretném.
Reménykedjünk.Mindenkinek kívánok szép napot, és azt hogy nekem se sírással teljen, hanem örömmel.” (2011.10.18.)
“
Ha eddig untál várakozni a bankban, postán, hivatalban, akkor még jobban fogod utálni a várakozást. Azaz megtanulod kihasználni a várakozással töltött időt…egy idő után hozzászoksz és keresel elfoglaltságot, hogy azt az időt amit várakozással töltesz kihasználd. Első alkalommal ijesztő, tele vagy félelemmel, kétellyel…Nem tudod kezelni a helyzetet.Fogalmad sincs, hogy reagálj ha nem jó az eredmény, amit kaptok.Nem tudod ilyenkor mi a szokás, hogy kell viselkedni várakozás közben…Nem te vagy beteg, de ez olyan mintha te lennél, mert a családod az életed része, nélkülük semmi vagy…Fájdalmas várakozás, mert ilyenkor nem testi fájdalmaid vannak, hanem lelki..amibe bele törsz véged lesz, azt hiszed, de hidd el mérhetetlen erők lakoznak benned, amik fel fognak szabadulni segíteni fognak az elkövetkezendő időszakban, amit nem tudsz medig fog tartani, de tudnod kell ezt az időt értékelni. Eleinte még hihetetlen izgalom fog el, hogy ott vártok és mi fog történni, mennyi ideig tart…
A várakozás alatt a legfontosabb szerintem, hogy elfelejtsd mire vártok. Gondolj arra, hogy az a 2-3 óra, amit a sugárra való várakozással töltetek az egy kis plusz idő, amikor beszélgethettek, sok új dolgot megtudhattok egymásról, családról az élet nagy dolgairól…Meg kell keresned a jót ebben az időszakban, mert ha nem akkor elveszted a reményt, a kitartást…amire most lesz a legjobban szükséged/szükségetek. Amikor egy ilyen betegséggel állsz szemben, aminek az egy éves túlélési rátája 5%-ék kezelés nélkül,az 5 éves az 1%-ék, akkor szükség van a benned lakozó erőre, energiára, kitartásra. Ti a család adjátok az erőt a beteg hozzátartozónak, ahogy tettük mi is majdnem 3 évig…Várakozni fogtok, hosszú percekig, óráig, napokig, hetekig, hónapokig…Eleinte vizsgálatokra, kezelésre, a családtagra,hogy jobban legyen, majd végül kimondatlanul is a búcsúzásra, a telefonra, hogy már nincs többé, hogy elment végleg…
A testét már nem tudod megölelni…már nem tudsz vele veszekedni, szórakozni, nevetni s várakozni, akár a semmire is várnál vele, de már arra sem tudsz…ha eljön a hívás amire tudat alatt vártál, azután vársz a temetésre, amin csak túl akarsz lenni, mert ott kell lenned, nincs választásod…egy idő után vársz, hogy elmúljon az a furcsa fájdalom ott a testedben…néha arra vársz, hogy felébredj, hátha ez csak egy rossz álom, ami várakozással teli…de nem rájössz, hogy ez a valóság..ismét vársz, most már arra, hogy végre úgy érezd teljes az életed, de mindig tudni fogod, hogy sose lesz teljes, hiszen mindig várni fogod, hogy meghalld a hangját, megérezd az illatát, vagy hogy belépjen az ajtón, hogy újra veszekedjetek…egy idő után enyhülni fog, ez a fájdalom, ez a furcsa várakozás a lehetetlenre, belép majd valaki az életedbe, aki segít enyhíteni a fájdalmadon…és akkor már egy újra, jóra fogsz várakozni.
Ne feledd, amíg az orvosnál, postán, hivatalban, boltban várakozol próbálj nem mérgelődni nem éri meg.
Nem számoltam össze, de szerintem hetekben mérhető, amennyit közösen várakoztunk Édesapával, próbáltuk jól eltölteni.Kicsit belefásultunk, de igyekeztünk pozitívan kezelni a helyzeteket, nem mondom, hogy könnyű, mert semmi sem az egy “halálra ítélttel” (hisz a rák, az egy halálos betegség,az esetek 80%-ban) de meg kell próbálni jól kezelni, mert ha te nem teszed, akkor más sem fogja, te vagy a támasza a betegnek ez alatt az idő alatt, a segítője, aki végig várakozik vele, hidd el neki még nehezebb….
u.i.: Szia Édesapa! Ugye milyen jó fej embereket ismertünk meg a sok sok várakozásunk alatt? Sőt még az egyik orvost is be akartad fűzni nekem, ami nem meglepő, hisz mindig keríteni akartál 🙂
Pusz a Te Pintyőd! ” (2014.11.03)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: